Főszereplők

Kagawa Miyuki
Tizenöt éves, magába zárkózó lány. Olyan szeretne lenni, mint a lánytestvére, aki meg tudja védeni magát, jóval erősebb nála, mind testileg, mind lelkileg. Olyasmi, mint testvére, hogy ne csak az aranyos jelzővel illessék, hanem csodálják a bátorságáért és őszinteségért. Olyasfajta embert kíván magának, amikor a tükörbe néz, mint Chizuku. 
 Álma, hogy legalább kicsit közelebb kerüljön 
ahhoz a viselkedéshez, amit a nővére képvisel.
 Kagawa Chizuku
Tizenhét éves, gyerekes önzőséggel rendelkező lány. Önimádóságának köszönhetően ő a suli menője. Apjuk kiskoruktól kezdve csak vele törődött, viszont, miután édesanyjuk meghalt, Miyuki lett a középpontban, azért, mert az anyjuk kiköpött mása volt. Ezért gyűlöli, és úgy gondolja, hogy Miyuki minden cselekedetével áskálódik ellene, hogy a szemébe köpje: Ő csak második, a kishúgáé az első hely.
Álma, hogy legyőzze testvérét.
Endo Hitomi
Ő az egyik démon, aki segít a testvéreknek megértetni a helyzetüket, Masato segítségével. Folyton azon agyal, hogyan is szökhetne meg innen, ugyanis Gakushi, az egykori barátja egyfolytában zsarolja, azzal, hogy felfedi egy nagy titkát a mostani szerelme, Isami előtt, ami miatt teljesen megváltozna a véleménye a lányról. Őszintén kívánja, hogy sikerüljön a lányoknak a vizsga, mert így elegen lesznek, és végre elmehetnek innen, Isamival együtt. 
Álma, hogy a múltja sose derüljön ki. 
 Kanada Masato
Masato édesanyja az első túlélő, édesapja pedig a démonok vezetője. Ugyan félvér, de erőben nem marad alul senkivel szemben. Csak azt örökölte az anyjától, hogy a többiekkel ellentétben, neki mindig vannak érzései az emberek irányába, függetlenül attól, mennyi ideje tartózkodnak itt. Ő is segít főszereplőinknek, hogy el tudjanak tájékozódni itt.
Álma, hogy végre tartozzon valamelyik fajhoz,
mert mindig cikizték kicsiként, mert az anyja felé voltak érzései,
ami még akkor is rendellenesek errefelé, ha nem éppen szépek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése